Hírek

Határtalanul!

 

"Egy vérből valók vagyunk"

 

A kirándulásról készült videó itt megtekinthető.

 

Ez volt a mottója a nyertes Határtalanul! (HAT_17_01) pályázatunknak, melynek keretében 2018. május 15-től 18-ig Szlovákiában jártunk hetedikeseinkkel. Híres magyarok nyomait követtük csodálatos tájakon utazva.

A felvidéki kirándulás első helyszíne volt Alsósztregova, ahol a Madách-kúriát néztük meg. „A magyar csodák közt a Nógrád megyei ház olyan csoda, ahová levett kalappal, nemzeti sorsunkon való áhítattal, örökös hittel gondolhatunk. Költeményt írtak itt, amely költemény örök büszkesége a magyarnak”- írta egykoron Krúdy Gyula. 

Kedves hölgy fogadott bennünket, aki végigvezetett minket az emlékház szobáin. Megmutatta az „oroszlánbarlangban” az íróasztalt, ahol „Az ember tragédiája” című mű született. Segítségével betekintést nyerhettünk Madách Imre életébe, megismerhettük a számára két legfontosabb nőt – édesanyját és feleségét –, akiknek különböző személyisége megjelenik fő művében is. A kastély egyik szárnya a tragédia színeinek ad otthont. A falakon látható az eredeti kézirat, amit Arany János is átolvasott.

Következő megállónk Kékkő volt, Szlovákia legkisebb városa. A hegy tetején áll a Kékkő vára, nevét a kékszínű kőszikláról kapta, melyre építtetett. A várat a befolyásos Balassi család építtette a XII. században. E család egészen a XIX. századig élt a várban. A család sarja a jelentős költő és törökellenes hazafi, Balassi Bálint (1554-1594). 

Mikszáth Kálmán így írt Kékkőről: „Amennyire a történelem emlékezik (nálunk bizony rövid emlékező tehetsége van annak is), Kékkő mindig a Balassák vára volt, innen is vették a nemesi előnevüket. Bár most is a Balassáké lenne, mert az ősfamíliákból, leszámítva a Hunyadiakat, Rákócziakat és Zrínyieket, a Balassák a legrokonszenvesebbek. Akadt azokból minden: hadvezér, politikus, poéta még rablólovag is, de magyartalan érzésű sohasem. Csináltak a Balassa-várakban sok mindenféle rossz dolgot, még hamis pénzt is, de hamis politikát nem.”

Meghallgattuk Balassa Imre rettenetes történetét is, miszerint „megharagudott egyszer a feleségére, összefeleseltek, méregbe jött, állati dühében átfogta a szép Palásthy Krisztina derekát, de nem ölelésre, hanem fölemelte és a nyitott ablakon át lehajította a rémítő mélységbe.” A történet Schramm Mátyás kapitány hihetetlen esetével folytatódik, akit hasonló körülmények közt taszított a halálba.

A vár utolsó tulajdonosa, Almássy Gabriella grófnő 1923-ban eladta a várat a csehszlovák államnak.

Az első napunk utolsó állomása a panzió volt Selmecbányán, ahol házigazdánk vendégszeretetét élvezhettük. Finom vacsorával várt minket, majd beköltöztünk a szobáinkba. Esténként készült az ajándék a hidaskürti iskola tanulóinak. Szorgos kezek rajzoltak, ragasztottak, írtak. Bemutattuk az iskolánkat és az osztályt.

Másnap Selmecbányán a Szabadtéri bányamúzeum felületi és földalatti kiállítását látogattuk meg. A felületi kiállítás bányászati épületeket és berendezéseket mutat be, amelyeket Szlovákia különböző területeiről hoztak ide, továbbá tanulmányi geológiai kiállítást, kőfejtő kiállítást és bányászati gépeket. Egyik legjelentősebb érdekessége a Bertalan-táróba való leszállás. Bányászköpenyben, sisakkal és lámpással a saját bőrünkön élhettük át a feltételeket, amelyek mellett valaha a munkások bányásztak. A megtekintett útvonalon XVII-XIX. századi bányászati művek és régi bányászati berendezések és szerszámok találhatók. A legértékesebb kiállított tárgy egy földalatti lójárgány a XIX. század második feléből. Szlovákiában ez az egyetlen megmentett példány. Sok érdekességet mesélt idegenvezetőnk, többek között azt is megtudhattuk, hogy a „bányászhold” miért mindig telihold. 

A selmeci bányatavak a helyiek és a látogatók kedvencei. A bányatavak gyönyörű, ember által alkotott tavak, amelyek harmonikusan belenőttek a meredek hegyekbe. A tavak megoldották a bányászat “első energetikai válságát”, és így megmentették azt az egész körzetben. A vízenergia felváltotta a lovakat és az emberi erőt, amely nem győzte szivattyúzni a talajvizet a bányákban. Mindaddig a föld alól mintegy 2000 ember és ugyanannyi ló szivattyúzott. A bányászok valaha egy hihetetlen vízerőművet építettek, hatvan egymás között összekötött víztározó szolgáltatta az energiát a virágzó bányászat számára. Nemcsak az óriási vízerőmű története, de a bányatavak természetben való harmonikus elhelyezése is lenyűgöző. 24 maradt meg belőlük, harmóniában a természeti környezettel. A nagy víztározó-tó és a Klinger gyalogosan könnyen elérhető Selmecbányáról.

Innen Zólyom irányába folytattuk utunkat. A közép-szlovákiai város kiemelkedő építménye és jelképe a Szalatnya folyó partján álló Zólyomi vár. A gótikus–reneszánsz kastélyt a XIV. század 70-es éveiben I. Lajos magyar király építtette, amely a magyar királyok vadászkastélyaként és nyári rezidenciájaként szolgált. Gótikus stílusban, az olasz várkastélyok mintájára készült. A XVI. században megváltozott a kastély szerepe, és a török ellen védelmet nyújtó erődítménnyé építették át. Ekkor épült még hozzá az erőd, a bejárati kapu és további két szint is. A várkastélyt állandó helyőrség lakta. Utolsó nagyobb horderejű, barokk stílusban történt átépítésére a XVIII. században került sor. Ebből az időszakból maradt fenn a fából készült festett, kazettás mennyezet a Királyok termében, ahol 78 római és német császár festett portréja látható. A várkastély jelenleg a Szlovák Nemzeti Galéria felügyelete alá tartozik, kiállítások színhelyeként szolgál. A Klasszikus európai művészet című állandó kiállításhoz tartoznak Lőcsei Pál mesterműveinek másolatai, gótikus falfestmények itt megfestett másolatai és az európai képzőművészeti válogatás. Miután megnéztük a kiállított festményeket, szobrokat egy kis vásárlásra is lehetőség volt az Európa bevásárló központban.

Harmadik nap búcsút vettünk szállásadónktól Selmecbányán, és elindultunk Lévára. A lévai vár a város legjelentősebb történelmi épülete. A XIII. században épült, s a régmúlt időknek állít emléket. A várral kapcsolatos első írásos adatok 1318-ból származnak. A Selmeci-hegyek sziklanyúlványaira épített, s mocsarakkal körülvett vár stratégiailag a legjobban védhető végvárak közé tartozott. A vár első ismert ura Csák Máté volt. Halála után Károly Róbert király tulajdonába került, aki később a várat és a hozzá tartozó uradalmat feleségének, Erzsébetnek ajándékozta. Legnagyobb stratégiai jelentőségét a török háborúk idején érte el, amikor a törökök hatalmukba kerítették a Lévától délre elterülő területet. Ebben az időben a vár tulajdonosai a várat megerősítették, kiszélesítették és erős reneszánsz bástyákkal vették körül. A török hadak 1664-ben a vár bevételekor súlyos vereséget szenvedtek, minek következtében a közép-szlovákiai területek felé irányuló hódításaik leálltak. Ez a csata, amelyben a legendás magyar hős, Koháry István is életét vesztette, a "Léva melletti nagy csata" néven került be a történelembe. Mint stratégiai védőpont szolgált a kuruc háborúk idején is. 1709-től, amikor bástyái jelentősen megsérültek, fokozatosan elvesztette katonai erődítmény jellegét. Léva várának dicső történelmére ma nemcsak a konzervált romok, de az alsó vár valamivel fiatalabb, Dobó-kastély néven ismert erődje is emlékeztet. Ezt a kétszintes reneszánsz épületet tulajdonosáról - Dobó István barsi főispánról nevezték el, aki a törökellenes háborúkban vált híressé. A kastély a 16. század második felében keletkezett, és a mai napig a várterület legnagyobb kiterjedésű objektuma. Homlokzata alatt (a volt szokatlanul széles vízárokban) várparkot rendeztek be. 

A vár területe jelenleg a Barsi Múzeum otthona, amely a széles környék régészeti, történelmi, néprajzi, honismereti és természettudományi gyűjteményeit halmozza fel. A gyerekek különösen élvezték a fegyvergyűjteményt, a patikamúzeumot, valamint Ladislav Bielik fotókiállítását az 1968-as forradalomról. 

Lévától elbúcsúzva Taszármalonya felé indultunk tovább. A Malonyai Arborétum a leggazdagabb és legértékesebb idegen eredetű, főképpen örökzöld faállománnyal rendelkezik. Tekintettel az egyedi gyűjtemény terjedelmére, Európában a legnagyobbak közé sorolható. 67 hektárnyi területén bolygónk különböző részeiből származó több mint 2 300 növényfajta alkotja a gyűjteményt. Ezek Kelet-Ázsiából, Koreából és Észak-Amerikából származnak. Dr. Ambrózy István, Ambrózy-Migazzi gróf alapította a 19. század végén. Sikeresen akklimatizálta az idegen származású fás növényeket. Jelenleg az arborétum a Szlovák Tudományos Akadémia tulajdona. A terület dominánsa a romantikus 1894-ben épült kastély jellegzetes toronnyal. A fő sétaútvonal 4,5 km hosszú. A legértékesebb példány a ritkaságnak számító tengerparti óriásfenyő és több ázsiai eredetű fafajta, melyek Ázsián és ezen a helyen kívül sehol sem fordulnak elő. 

Sétáltunk a gyönyörű Koreai, Szlovák, az Ambrózy Semper vireo park és a Kelet-ázsiai dendroflóra területén, megnéztük a kastélyt és a Rozáriumot is. A rózsa mindig is az a növény volt, melynek minden jelentősebb arborétumban kiemelkedő figyelmet szentelnek.

Utolsó éjszakánkat Alsóbodokon töltöttük egy kollégiumban, ahol találkoztunk magyar diákokkal, akik szintén a Határtalanul pályázatnak köszönhetően kirándultak. Megismerkedésünk örömére este egy közös bulit is szerveztünk, mielőtt elindultunk Hidaskürtre. 

A Hidaskürti magyar iskolában nagy szeretettel fogadtak bennünket. A gyerekek bemutatták településüket, majd iskolájukat. Egy barátságos futballmérkőzés után meghívtak minket ebédre is. Ezután egy közös kirándulásra indultunk Pozsonyba, ahol megnéztük a város nevezetességeit. 

Egy kedves felvidéki kolléganő jóvoltából hallhattunk a pozsonyi zsidó lakosság megrázó történetéről. Megnéztük a Szent Márton Dómot, ahol tizenegy magyar király és nyolc királyné koronázási szertartását végezte el a magyarországi katolikus egyházfő. A 85 méteres neogótikus tornya büszkén tartja a 150 kilós Szent Korona másolatát, ami az 1563 és 1830 között itt zajlott királyok koronázási ceremóniájának szimbóluma. Végigsétáltunk a koronázási útvonalon, miközben a hajdani Országgyűlés épületét tekinthettük meg. A pozsonyi Óváros legszebb polgári épülete, a Fő térre nyíló Óvárosháza öt évszázadot felölelő három stíluskorszak ékes példája. A Fő tér közepén álló Roland-kút a város népszerű találkahelye. A szökőkút már 1572 óta ékesíti a teret. A meleg napon kellemes, hűs vizét élvezték a gyerekek. Látogatóban jártunk a hóhérnál, majd Európa közepén is megálltunk a városkapu alatt. Keresztülballagtunk a Sétatéren, Pozsony legnagyvárosiasabb terén, az impozáns épületek között. Láttuk az egykori Petőfi Színházat, illetve a Nemzeti Színházat is. 

Az utóbbi években egyre több, óriási népszerűségnek örvendő vicces szoborral gazdagodott az óváros. Ezek az alkotások nem híres emberek monumentális szobrai, hanem a járókelők közt szerényen meghúzódó szellemes alkotások. A legfurcsább bronzfigura kétség kívül a „Kandi”, egy csatornából kikandikáló vidám kis alak. A másik népszerű alak „Schöne Nazi” széles mosollyal kalapját üdvözlésre emelve. A Fő téren Napóleon egyik katonája könyököl egy pad szélére, hálás fényképtémát szolgáltatva.

A pozsonyi városnézés után visszavittük vendéglátóinkat Hidaskürtre, majd hazaindultunk Magyarországra. Fantasztikus élményekkel gazdagodva tértünk haza.