EFOP-3.1.8-17-2017-00003 számú Együtt testvérként Somlóvásárhely - Halimba című projekt

2020. március

A szakkör 2020 márciusi munkája

A hónap elején még a hagyományőrzés, a népi motívumok szerepe a történelmünkben, és ezen motívumok alkalmazhatósága jelen korunkban volt a téma. A gyerekek Kalocsai, Kalotaszegi, Matyó motívumokkal ismerkedtek: melyiknek milyen a szín és formavilága, majd ezekből készítették el a március 15-i ablakdekorációkat, később pedig a tavasziakat. 

A vírus miatti otthontanulás átrendezte elképzeléseinket, a gyerekekkel az otthoni tanulás lehetőségeiről, előnyeiről és hátrányairól beszélgettünk, hol chatelve, hol videókapcsolattal. Volt, aki fényképet készített arról, hogyan is tanul online. Mint kiderült, a legtöbb családban csak egy eszköz volt, amin internet kapcsolatot létesíthettek a gyerekek, így ahol több gyereknek kellett egyszerre tanulnia, ott súlyos gondokat okozott az online órákon való részvétel. Felváltva tudtak csak részt venni az órákon, komoly feszültséget és konfliktusokat okozva egymásnak. Annak örültek, ha könyvben vagy munkafüzetben, esetleg füzetben kellett feladatot megoldaniuk.

Bellai Orsolya