EFOP-3.1.8-17-2017-00003 számú Együtt testvérként Somlóvásárhely - Halimba című projekt

5. Tanórán kívüli egész napos program (Kirándulás Sopronba és környékére)

2019. június 11. 

Ezen a programon a somlóvásárhelyi tanulók Sopronba és környékére kirándultak.

Az iskolában gyülekeztünk reggel, majd 7:30-kor indultunk az izgalmasnak ígérkező útra. Első állomás Sopronban a Károly-kilátó volt (ide egy meseösvényen keresztül jutottunk el), ahonnan csodálatos panoráma tárult elénk. Megláthattuk többek között a Fertő tavat is, ahol a következő megállóként fogunk majd hajózni. 13 órakor indult a sétahajó a fertőrákosi kikötőből. 1 órát töltöttünk vízen: közben idegenvezető segítségével megismertük a tó történetét, növény- és állatvilágát, a környező települések nevezetességeit. Harmadik állomásra a fertődi Esterházy-kastélyhoz érkeztünk. Kértünk vezetést, így szakértő segítségével ismerkedtünk a kastéllyal, történetével, régi idők világával. Maradt még időnk visszaindulás előtt: a nagycenki Széchenyi-mauzóleum megtekintésekor sem kellett rohannunk – méltón róhattuk le tiszteletünket iskolánk névadójának sírhelyénél.

Tartalmas, élménydús kirándulásunkról a nagy meleg miatt még jobban elfáradva 18:30-ra értünk haza.

Csóka Zita