EFOP-3.1.8-17-2017-00003 számú Együtt testvérként Somlóvásárhely - Halimba című projekt

2019. október

2019 októberbenmég maradtunk egy picit a külső és belső tulajdonságoknál, az emberek jellemzésénél, ami szintén a bemutatásban segítheti a tanulókat. A következő nagy téma, amibe belekezdtünk az ételek és italok voltak. A tanulók élvezték ezt a témakört, próbáltam plakátkészítéssel és éttermi szituációkkal tarkítani a tananyagot. Úgy láttam, hogy kicsit elvonta az angolról a figyelmet a rajzolás és a minél eredetibb plakát ötletének a megkreálása, de semmi gond nem volt ezzel, így legalább kibontakoztathatták művészei készségeiket a tanulók. Éttermi szituációt is gyakoroltunk, hogy ha egyszer olyan helyzet adódna, képesek legyenek leadni angolul egy rendelést. Érdekesnek találták a gyerekek a magyar ételek angol neveit, illetve a különféle angol ételeket. Az angol ételek történelmi hátteréről tartottam egyszer egy előadást, így érdekességként elmeséltem a tanulóknak is. Nagyon izgalmas téma a gasztronómia, és annak eredettörténete, így bővebben foglalkoztam a sajt és sörkészítés tudományával, illetve az étkezési szokásokkal. Az evőeszközök használata is szóba került, valamint szót ejtettem az illemszabályokról is, ám ennek a témának a szakszavai nehéznek bizonyultak a gyerekek számára, ezért nem teljes mélységében foglalkoztam velük.

Nagy Eszter