EFOP-3.1.8-17-2017-00003 számú Együtt testvérként Somlóvásárhely - Halimba című projekt

Nyári tábor Kiscsőszön - 4. nap

2019. augusztus 14. – szerda

Negyedik napunk délelőttjén először gyógynövényekkel ismerkedtünk. Táborvezetőnk édesanyja remek ismerője a gyógynövényeknek, ezért örömmel válaszolt kérdéseinkre. Közben teát is kóstolhattunk. Nem ízlett a gyógynövény tea mindenkinek, mert ezeket a teákat cukor és más ízesítők nélkül szoktuk készíteni.

Következő programelemként fa népi játékokat lehetett kipróbálnunk, majd a biogazdálkodás jelentőségéről beszélgettünk a táborozókkal.

Ebéd után elindultunk egy népművészeti ruhagyűjteményt megnézni. a gyerekek többsége rácsodálkozott a népviseletek csodálatos díszítettségére, különbözőségére. Ezután a 3 km-re lévő erdészházhoz sétáltunk. Út közben növényeket kellett gyűjteni, és visszatérve a táborba ezekből szobrot, kompozíciót készíteni. Ez a feladat is a pontgyűjtőverseny része volt.

A táborba visszaérkezésünk után vacsoráztunk, majd elkezdtük a záróestét: 3 csoport bemutatta a koreográfiát, amit napok óta gyakoroltak, majd az eredményhirdetéssel, a jutalmak kiosztásával bezártuk a tábort.

Soháné Csóka Zita